Olimpiai bronzérmes Major Veronika!!

Major Veronika bronzérmes lett 31 találattal a nők 25 méter pisztoly versenyszámában a franciaországi nyári olimpián. Győrik Csaba tanítványa az első sorozat után még a hatodik-hetedik helyen állt két találattal, de a folytatásban, a második, a harmadik és a negyedik sorozatban is a maximális ötből négy találatot ért el, így 20 lövést követően négyes holtversenyben a második helyre lépett előre 14 ponttal. Az ötödik sorozatban hibátlan teljesítményt nyújtott Major Veronika, és a dél-koreai Jang Dzsin mögött tartotta a második helyét. Hatalmas csata folyt végig, kiélezett volt a nyolcas döntő, nagyon pontosan céloztak a versenyzők. A 10.2 kör és az annál nagyobb lövés jelentette a találatot. Győrik Csaba tanítványa a hatodik sorozatban két találatot ért el, majd a hetedikben négyet és a negyedik helyen állt. A nyolcadik sorozatban aztán már az érem volt a tét, és az elért három találat azt jelentette, hogy az indiai Manu Bhakerrel mindketten 28-28 találatot jegyeztek. Jöhetett a szétlövés az éremért: amíg Major Veronika csak egyet hibázott, addig ellenfele kettőt is, így ezzel eldőlt, hogy a magyar versenyző bronzérmes. A folytatásban előre lépni már nem sikerült Major Veronikának, de a harmadik hely így is fantasztikus siker. Közben a francia Camille Jedrzejewski és a dél-koreai Jang Dzsin a ráadásban döntötte el az aranyérem sorsát, miután a tíz sorozatot követően mindketten 37 találattal zártak. Az aranyérmet végül az ázsiai versenyző nyerte meg, a francia végzett a második helyen. 

A skeetlövő Igaly Diána 2004-es athéni ötkarikás bajnoki címe után húsz évvel később ismét olimpiai érmet szerzett a magyar sportlövő-válogatott Major Veronika bronzérmének köszönhetően. 

 

 

Major Veronika: "Hatalmas csata zajlott végig a döntőben, nagyon kiélezett volt a küzdelem, és tudtam, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy az elején elhúzzon a mezőny. A döntő előtt az járt a fejemben, hogy olimpiai érmes akarok lenni, hiszen ezért jöttem. Nagyon sok munkát tettem bele a felkészülés alatt. Tudtam, hogy jó technikával jó eredményt fogok elérni, ezért arra koncentráltam minden sorozatban, hogy tökéletesen kivitelezett lövéseket adjak le. A szétlövés előtt is csak erre gondoltam. Az ötkarikás érem megszerzésével sem fog megváltozni az életem, ugyanaz maradok, aki eddig. Vannak még céljaim, hiszen például a repertoáromból hiányzik a pisztolyos egyéni világbajnoki érem. Nehéz még a jövőről beszélni, de természetesen szeretnék ott lenni a 2028-as olimpián is, Los Angelesben, ahol szintén az éremszerzés lesz a cél. Tulajdonképpen a keszthelyi klubom döntése volt annak idején - amikor a futócéllövészet mellett ötkarikás szakágat is választottam -, hogy pisztolyos legyek. Ha akkor az edzőm, Keczeli Zoltán nem pisztolyokat vásárol, hanem puskákat, akkor most lehet, hogy azzal versenyzem."

 

Győrik Csaba: "Nagyon fókuszált volt végig, nagyon elhivatott. Úgy tett mindent, ahogyan egy profitól, a világ élvonalába tartozó sportlövőtől elvárható. A mentális ráhangolódástól kezdve minden mozzanat a helyén volt. Ez nekem nagy megnyugvás volt. A sportpisztolyban a pontban elért eredménye után már tudtam, hogy meglesz a döntőbe jutása, mert a gyors rész mindig parádésan megy neki. Ahogyan most is történt. A fináléban is ugyanez a koncentráltság jellemezte. A szétlövésben pedig nem nagyon kellett izgulnom, hiszen az neki a specialitása, szinte még sosem vesztett ilyen helyzetben. Hatalmas boldogság ez a bronzérem nekem, mert edzői pályafutásom legnagyobb sikere. Ez azt mutatja, hogy jó úton járunk. A legnagyobb megerősítés pedig az, amikor az edzőkollégák jönnek és gratulálnak a verseny végén. Mivel ezt a sportágat nagyon sokáig lehet űzni, ezért ebben a pályafutásban még nagyon sok lehet. Az a dolgunk, hogy a Major Veronikához hasonló világklasszisokat megtartsuk."