"Mintha megállt volna az idő" - Interjú Major Veronikával
Karanténinterjú az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes pisztolyos Major Veronikával, aki az egyike annak a négy magyar sportlövőnek, aki már ötkarikás kvótát szerzett a 2021-es tokiói nyári olimpiára.
Hogy tudtál készülni az elmúlt közel három hónapban? A koronavírus-járvány mennyire borította fel a mindennapjaidat?
A wroclaw-i Európa-bajnokság után még részt vettem egy edzőtáborban március elején, a budapesti Fehér úti Nemzeti Lőtéren, ami az indiai világkupára lett volna felkészítő. Sajnos, aztán elhalasztották, illetve időközben törölték is. Nem mondom, hogy hiábavaló volt az a munka, mert mindig el lehet raktározni későbbre, de már nagyon hiányzik egy újabb edzőtábor. Itthon vagyok, a legnagyobb távolság talán 10 kilométer volt, amit megtettem a környéken. Az is kikapcsolódás, például túrázás vagy egyéni elfoglaltság céljából történt, távol az emberektől. Tudtam mindkét lőtéren edzeni, a keszthelyi 10 és a gyenesdiási 25 méteresen is, ezért viszonylag szerencsés helyzetben vagyok. A fizikai edzést és a gyógytornát viszont itthonról oldom meg online formában. Mindkét edzőm, Győrik Csaba és Keczeli Zoltán is figyelt rám, de a lőterekre egyedül járok. Előbbivel szoktam online edzeni videochaten keresztül, ami azért jó, mert egyrészt érzem a támogatást, másrészt nem vagyok annyira egyedül. Hetente négy lövészedzésem van, két fizikai tréningem és két-három gyógytornám.
Mentálisan hogyan sikerült átvészelni az elmúlt hónapokat? A tokiói olimpia elhalasztásának tényét miként fogadtad?
Húsvét környékén volt egy egyhetes szünetem, amikor nem lőttem. Akkortájt nem azt mondom, hogy megzuhantam, de nagyon hiányzott, hogy beállhassak a lőállásba. Ráadásul ekkor már azt is tudtuk, hogy idén nem lesz olimpia. Amikor elolvastam a hírt az interneten, akkor ültem öt percet az ágyam szélén magam elé bámulva. Akkor még nem tudtam kimenni a gyenesdiási lőtérre, de elővettem a sportpisztolyom és elkezdtem célra tartani. Ilyenkor az apróbb változtatásokat még precízebben lehet kivitelezni. Nem mondom, hogy jó az, ami történt, de ebben a koronavírusos-időszakban az ötkarikás játékok egy évvel történő elhalasztása volt a legjobb döntés. Noha a formám alapján idén is jól tudtam volna szerepelni, mert például sportpisztolyban most az edzések alkalmával lőttem olyan finálét, amely jobb volt a világcsúcsénál, de az alapversenyben is alig maradok el a világrekordtól (a szabályok értelmében csak olimpián, vb-n, világkupán, Eb-n lehet ebben a sportágban világcsúcsot lőni – a szerk.).
Az mennyire volt mentális segítség, hogy ez egy „kortalan” sportág, te pedig még nagyon fiatal versenyző vagy?
Az volt, és úgy is tervezem, hogy több olimpián ott leszek. Arról viszont nem tudok, hogy az idén bármiféle nagy versenyre sor kerülne. Ez az év olyan, mintha megállt volna az idő, mintha a naptár hónapok óta ugyanazt mutatná. Vannak ugyan online versenyek, amit egy jó kezdeményezésnek tartok, de a világban nagyon sok sportlövő és sportoló van, aki egyáltalán nem tud edzeni. Én 10 méteren folyamatosan tudtam lőni, a 25 méterrel azért voltam kicsit nehezebb helyzetben, mert márciusban és áprilisban még nem volt olyan idő, amely ezt lehetővé tette volna. De amikor 15 Celius fok fölé kúszott a hőmérséklet, akkor már mentem Gyenesdiásra is. Koronavírus-tesztem eddig nem volt, de jól vagyok én is, és a családom is. Idén már azt is nagy kihívásnak fogom tekinteni, ha akár egy kisebb hazai versenyen el lehet indulni, az is megtartja a formát.