Vádat emeltek Sidi Péter ellen a sportlövők botrányos ügyében
Péni István doppingmintájában tiltott szert találtak azután, hogy riválisa, Sidi Péter bement a szállodai szobájába, ahol hosszasan elidőzött. A bizonyítékok alapján a nemzetközi szövetség felmentette Pénit, az ügyészség pedig most vádat emelt Sidi ellen.
Vádat emelt az ügyészség Sidi Péter sportlövő ellen. A Telex azt írja, hogy Sidit „koholt bizonyíték szolgáltatásával elkövetett hamis vád” miatt vonhatják felelősségre.
Az ügy 2021 márciusára nyúlik vissza, amikor a magyar sportlövő-válogatott Újdelhiben vett részt világkupaversenyen. A csapat két tagja, Sidi és Péni István között addigra már hosszú ideje fagyos volt a viszony, ami ezen az eseményen a nagyközönség számára is világossá vált, Péni és Pekler Zalán ugyanis nem volt hajlandó együtt lőni Sidivel a csapatversenyben. Erre Sidi nevezte be őket a másik két versenyző tudta és akarata nélkül, ami miatt okirathamisítás ügyében is vizsgálatot kezdeményezett az ügyészség.
Az indiai versenyen Péni nem érezte jól magát, sokszor meg kellett látogatnia a vécét, aminek azonban nem tulajdonított különösebb jelentőséget. Az viszont feltűnt neki, hogy a magával vitt D-vitamin kapszuláknak megváltozott a színe, s amikor már Magyarországon újra beszedte és ismét hasmenést okozott nála, arra gondolt, összefüggés lehet a jelenség és a készítmény használata között.
Nagyjából három héttel a verseny után kapta az értesítést arról, hogy az Indiában a doppingellenőrzés során adott vizeletmintájában tiltott szert, vízhajtó hatású furoszemidet találtak. Emiatt akár két év eltiltást is kaphatott volna, ha nem tudja bizonyítani, nem tehet arról, hogy a tiltólistás anyag bekerült a szervezetébe.
Péni a Telexnek most a korábbiaknál nagyobb részletességgel mondta el, hogyan jutott hozzá azokhoz az indiai hotelben készült biztonsági kamerás felvételekhez, amelyeken látszott, hogy Sidi bemegy a szobájába, ahonnan 45 perc elteltével távozik. És arról is beszélt, hogy egy nappal a videók megérkezése után megkapta azt a laboreredményt is, amelyből kiderült, hogy a vitaminjában furoszemidet találtak. Mindezek alapján a nemzetközi szövetség bizonyítottnak látta, hogy szabotázs történt, és felmentette Pénit.
A sportoló ezután az egészségének és karrierjének veszélyeztetése miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, a rendőrség pedig a csatolt bizonyítékok alapján nyomozni kezdett.
A cikkben emlékeztettek: Sidinek volt kvótája a tokiói olimpiára, ám mivel a hazai szövetség úgy ítélte meg, hogy fegyelmi vétséget követett el, nem utazhatott. Felesége révén román színekben megpróbált kijutni a párizsi játékokra, de nem sikerült neki. Ott volt azonban a lőtéren és éppen azzal a lőállással szemben figyelte a versenyt, amelybe Péni feküdt be.
Péni szerint a riválisa zavarni akarja, szinte az összes versenyén felvételeket készít róla. „Voltak rémálmaim, amikben menekülök. Az álmaimat már uralom, és nagyjából egy éve nyertes helyzetben vagyok az álmaimban is, minden egyes alkalommal. Ez legalább egy fontos hozadéka ennek a borzasztó ügynek” – magyarázta.
Sidi mindig is tagadta az ügyben ellene felhozott vádakat. Miután a szövetség 2021 májusában bemutatta az indiai szálloda folyosóján készült felvételt, megkérdeztük tőle, hogy valóban ott volt-e a riválisa szobájában, de nem volt hajlandó válaszolni. Arról viszont beszélt, hogy szerinte a szövetség a Péni-üggyel adott „viszontválaszt” amiatt, hogy ő korábban két ügyben is pert indított ellenük. Egy nappal a Péni felmentéséről szóló beszámoló megjelenése előtt közleményt is kiadott, amelyben visszautasította, hogy köze lenne a pozitív doppingmintához, és úgy vélte, hogy a szövetség szabályellenesen indította meg ellene a fegyelmi eljárást, illetve függesztette fel a versenyengedélyét. Később azt állította, hogy a szobába Péni hívására ment be, akitől még kulcsot is kapott.
Péni ott végül ott lehetett Tokióban, ahol a légpuskások versenyében ötödik helyen zárt. Párizsban egyik számban sem jutott döntőbe, de arról beszélt a Telexnek, hogy továbbra is olimpiai érem megszerzése a célja.