Interjú Vas Péterrel és Pekler Zalánnal

Sajtófőnökünk, Kalapos Mihály újabb interjúalanyai ezúttal a 3 testhelyzet junior férfi csapat világcsúcsot nyolc körrel megjavító csapattagok közül Vas Péter és Pekler Zalán, akikkel többek között olimpiákról, tanulmányokról és a jövőről is szó esik.   

 

Megcélozzák Tokiót

 

A napokban junior világcsúccsal lett aranyérmes a Péni István, Vas Péter, Pekler Zalán összeállítású magyar puskacsapat 3512 körrel a 3X40 lövéses összetett számban Suhlban, az első alkalommal kiírt junior világbajnokságon. Péni 1179 körös eredményéhez, Vas Péter 1167-et, Pekler Zalán 1166-ot tett hozzá. A világrekordot nyolc körrel sikerült megjavítani, ami önmagában elképesztő eredmény. Egyéniben mindhárman döntősök voltak, Vas ötödik, Péni hatodik, Pekler nyolcadik lett. A versenyen Vas Péternek öt tized hiányzott légpuskában a döntőhöz, Pekler Zalánnak egyetlen tized a fekvő versenyszám fináléjához. Ezúttal a két fiatallal, a ’98-as születésű Vas Péterrel és a 2000-es Pekler Zalánnal beszélgettem.

Riporter: - Ki mikor került kapcsolatba a sportlövészettel?

Vas Péter: - Úsztam is, teniszeztem is, de csak egy hétig. 2009 tavaszán, 11 évesen kerültem kapcsolatba a sportággal. A nagypapámnak volt egy légpuskája, azzal tanítgatott lőni. Így aztán megkerestük a helyi lövészklubot, amit akkoriban még Komáromi VSE-nek hívtak, a mai neve FSLK, vagyis Finomító Sportlövész Klub.

Pekler Zalán: - Én 2009 őszén kerültem le. Az egyik nagypapám vadász volt, a másiknak pedig volt egy légpuskája. De akkoriban fociztam is, sőt két évig párhuzamosan csináltam a kettőt együtt, de a lövészet jobban megtetszett, mert alapvetően egyéni sportág. Még akkor is, ha most nagyon büszkék vagyunk a csapatban szerzett világbajnoki aranyra. A lőállásban mégis saját magaddal versenyzel.

Riporter: - Kinek mikor jött az első figyelemre méltó sikere?

Vas Péter: - 2009 őszén nyílt irányzékú puskával serdülő bajnokságot nyertem, ez nem olimpiai szám. Vagyis nagyon hamar. Egyébként tavaly, 2016-ban Győrben a 10 méteres Európa-bajnokságon is elsők voltunk ebben az összeállításban. Tallinnban szintén ugyanez a hármas megnyerte 50 méteren, összetettben a junior Eb-t. Ezen kívül idén, a maribori légfegyveres kontinensviadalon is győztünk. Csak akkor Péni István és rajtam kívül Kovács Csaba volt benne a csapatban. Ráadásul akkor is sikerült a világrekord.

Pekler Zalán: - Nekem a 2013-as serdülő országos bajnokságon légpuskában nyert aranyérem az első komolyabb sikerem. A jövőben egyébként a tervek szerint kétévente lesz junior vb. Az érdekesség viszont az, hogy jövőre a dél-koreai felnőtt vb-n még megrendezik a juniorok versenyeit is. Ha egyébként majd kikerülik a junior vb-k a felnőtteket, az azért lesz jó, mert egy tehetséges fiatal el tud indulni a nagyok között is.

Riporter: - A cél mi más is lehetne, mint az olimpia?

Vas Péter: - Én 2018-ig vagyok junior, Zalán 2020-ig, de megcélozzuk Tokiót. Persze időnk az van, tehát nem esünk kétségbe akkor sem, ha csak 2024-ben leszünk ott az ötkarikás játékokon. Mindenesetre szépen fejlődünk, hiszen egy éve például én még csak 1148 kört tudtam az összetettben, most 1167-et, Zalán 1147-et, most 1166-ot. Ez majdnem 20 kör pluszt jelent, amire az edzőnk, Kisvárdai István is büszke lehet.

Pekler Zalán: - Nagyon sokat számít, hogy Komáromban van az ország egyetlen fedettpályás, 50 méteres lőtere, vagyis az nagy előny, hogy télen nemcsak 10 méterre tudunk edzeni. Talán ezért is van a nagy fejlődés az összetett számban. Ráadásul a várostól kaptunk egy-egy puskát. Nem mondom persze, hogy az elején ne kellett volna a családoknak sokat áldozniuk. Ha már itt tartunk, tavalyról Petinek még maradt lőszere, így én is azzal fogok lőni Bakuban, az Eb-n, ahol az 50 méteres számokban, a fekvőben és az összetettben Kovács Csabával kiegészülve állunk lőállásba, hiszen Péni István már a felnőtteknél versenyez. A szövetségtől még nem érkezett meg a lőszerünk, de remélhetőleg hamarosan megkapjuk.

Vas Péter: - Az egyelőre csak álom, hogy az edzéseken is versenylőszerekkel lőjünk, de ha jönni fognak az eredmények, talán ránk is felfigyel egy fegyvergyártó cég. A Walther azért ad kedvezményt. A városnak is nagyon köszönjük a támogatást.

Riporter: - Kinek melyik szám a kedvence?

Vas Péter: - Nincs kedvenc, mindhárom.

Pekler Zalán: - Amelyik jobban megy. Nekem egyébként koromnál fogva, Bakuban ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenyem is lesz 10 méteren, szeretnék ott lenni az ifi olimpián 2018-ban.

Riporter: - Ha már említettétek, hogy a kvótáért is harcba szálltok, mennyire nehéz egy fiatalnak a döntők légkörét megszoknia?

Vas Péter: - Hiányoznak a hazai versenyeken, a válogatókon a döntők. Legutóbb az országos bajnokságon tudtuk itthon ezt gyakorolni. A válogatókon csak az alapversenyt lőttük.

Pekler Zalán: - Ez azért fontos, mert meg kell tanulni például az átszerelést. Az összetett egyéni döntőben, Suhlban a 15 térdelő lövés után hét percünk volt átszerelni a fekvőre, sőt még a próbalövéseket is leadni. Aztán kilenc percünk volt az álló előtt. Ez minden versenyen így van, de ezt is be kell gyakorolni, hogy gördülékenyen menjen, mert az alapverseny 2 óra 45 perce során bőven van mindenre idő. Itt viszont úgy kell gyorsan és ügyesen átszerelni, hogy a pulzusunk ne menjen fel az égig. Apropó! Nekem az egyik puskám most egy műhelyben van, itt állítják be a bakui Eb-re.

Riporter: - Kinek mennyi ideje jut a sportlövészetre, hiszen ti alapvetően mégiscsak iskolába jártok?

Vas Péter: Idén érettségiztem a komáromi Jókai Mór Gimnáziumban. Az érettségi 4.3 lett, vagyis elég jól sikerült. Szeretnék továbbtanulni a Széchényi István Egyetemen, kereskedelmi és marketing szakon. Az iskolai idő alatt hetente 4-5 alkalommal tudunk edzeni, a versenyek általában hétvégenként vannak, legalábbis a hazaiak. Alapvetően magántanuló voltam. Amúgy a sportlövő edzések mellett vannak saját testsúlyos edzések, TRX, természetesen futunk is.

Pekler Zalán: - Én jelenleg nem vagyok magántanuló, de a tanárok nagyon sokat segítenek, mert a versenyek miatt sokat hiányzom. Jövőre fogok érettségizni, én is a Jókai Mór Gimnáziumban tanulok. Az átlagom 4.62 volt, ráadásul angolból előrehozott érettségit tettem, ami 91%-osan sikerült. Szerencsére nincs gondom nekem se a tanulással, sok minden hamar megragad.

Riporter: - Végül áruljátok el, hogy ki hol tart most 2017. július elején! Mennyi az egyéni csúcsotok 10 méteren, 50 méteren az összetettben és a fekvő számban?

Vas Péter: - Légpuskában 627 kör, összetettben 1167, fekvőben 616.8 kör, itt kell a legtöbbet fejlődnöm. Ez még akkor is igaz, ha tudom, hogy ezt a számot vették le az olimpia műsoráról.

Pekler Zalán: Légpuskában 629.7 körnél tartok, összetettben 1166-nál, fekvőben 622.2-nél.